Országház utca 10.

0611Egyemeletes copf lakóház az utca nyugati oldalán. Középkori maradványokat felhasználva több lépcsőben épült a 18. század folyamán. Mai alakjának fő vonásait 1781 után nyerte, amikor Mócsy Károly seborvos tulajdonába került. Azóta szinte változatlan formában áll, a világháborús sérülések is inkább csak az udvari szárnyait érték. A kapualjtól délre (balra) eső földszinti részén majd egy évszázada vendéglő működik, jelenleg "Fekete Holló" név alatt.

Főhomlokzata hattengelyes, a földszint és az emelet között egyszerűbb öv-, az emelet felett díszesebb (konzolos) főpárkánnyal. A visszafogott kialakítású homlokzat legdíszesebb eleme a balról számított negyedik tengelyben nyíló kapuzat. A szegmensíves kaput két oldalról egy-egy konzolos fejezetű kőpilaszter fogja közre, törzsükön pálca köré tekeredő szalagdísszel. A pilasztereken felül timpanon nyugszik, melyet középen címer díszít.

A címerpajzs negyedelt, felette sasszárnyak közé fogott sisakdísszel. A pajzs első és negyedik mezőjében férfialak (Aesculapius) áll, aki jobb kezében hármas füvet, baljában földre támasztott botot tart, amelyre kígyó tekeredik. A második és harmadik mezőben hármas halmon könyöklő páncélos kar látszik, kezében három búzakalásszal. A nemességet és a hozzátartozó címert Mócsy Károly 1802-ben kapta I. Ferenc királytól. A kapu két oldalán két-két ablak és egy-egy üzletajtó nyílik, amelyek elrendezése az idők során változott.

0612

0613