A budai vár története 1686 után

Tartalomjegyzék

A romokon újrakezdődő élet

BE8734Napra pontosan 145 évvel az után, hogy Mátyás király templomában elhangzott az első kutbe - a török hivatalos pénteki imádság -, 1686. szeptember 2-án újra keresztény zászló lengett Buda felett. Pontosabban: a fölött a romhalmaz fölött, amivé a város a két és fél hónapig tartó ostrom során lett. A magyar királyok hajdani palotáinak romjai között egy olasz hadmérnök, Marsigli gróf szedegette össze üggyel-bajjal Mátyás király európai hírű könyvtárának megmaradt kódexeit, a Corvinákat - hogy aztán Bécsbe, illetve szülővárosába, Bolognába vitesse őket. Az olasz mérnök készítette az első leírást is az elfoglalt városról. Eszerint Buda 15 dzsámija közül 5 maradt épségben, a többinek legfeljebb a csupasz falai emelkedtek az ég felé. A Boldogasszony templomán és néhány erősebb raktáron kívül alig maradt ép ház a falakon belül: ami a hosszú ágyúzást átvészelte, az a végső roham alatt kitört, s napokig tomboló tűzvésznek esett áldozatul. "A tűz a márványból épült nemes palotákat s a hadi szerekkel minden egyebet is megemésztett, úgy hogy e város most csontvázhoz hasonlít" - jegyezte fel.

Hasonló benyomásokat rögzített egy évvel később az erre utazó holland orvos, Jacob Tullius is. "A hajdan oly büszke és pompás várat és várost a rettenetes ágyúzás romhalmazzá lőtte, az egész városban egyetlen ép házat sem találtam." A velencei követ viszont bizakodott az újjáépítést illetően, "mert a házak falai, bolthajtásai és föld alatti helyiségei megvannak, még a palotában is".

RGY95040Alig néhány héttel a csapatok elvonulta után kincstári hivatalnokok és mesteremberek érkeztek Budára, hogy a falakat védhető állapotba hozzák, s szállást építsenek az itt hagyott 4000 fős helyőrségnek. Az építőanyagok közül csak követ találtak helyben; a fát a Kárpátokból, a tetőcserepet, szegeket és pántokat, sőt még a városkapuk lakatjait is Bécsből kellett ideszállítani. A leginkább használható épületeket a tisztek és a hivatalnokok foglalták el. A legénység és az egyszerű iparosok a pincékben vészelték át az első telet, vagy a romos házak egy-egy szobáját tették úgy-ahogy lakhatóvá, deszkával foltozva be a lyukakat. Főzni leginkább a szabad ég alatt lehetett.

GG8645TRáadásul az elűzött ellenségtől sem érezhették még magukat egészen biztonságban az új lakók. Az alig 60 kilométerre lévő székesfehérvári vár török parancsnoka ugyanis foglalkozott a gondolattal, hogy az alig védhető, romos erődítményt visszaszerzi. A helyőrség fiatal hadnagya, Nicolaus Finck 2000 arany fejében vállalkozott is rá, hogy a kezére játssza Budát. Árulása azonban lelepleződött, s a haditörvényszék felnégyelésre ítélte: "A négy rész négy utcában kitűzessék, szíve kiszakíttassék, és az áruló arcához csapassék" - hangzott a kemény ítélet.

A város újraélesztése az udvari kamara feladata lett, amely hivatalokat akart ide telepíteni. A csaknem teljesen elnéptelenedett településen a telkeket ingyen vagy igen olcsón, de a gyors beépítés kötelezettségével osztották ki. Megkönnyítette az új tulajdonosok dolgát, hogy sok használható épületmaradványt találtak, s így a várost egy-két évtized alatt felépítették. Itt-ott azonban még az 1760-as években is találkozott az ostrom idejéből származó romokkal a Budára látogató.

A Fő tér, azaz a mai Dísz tér környékén maradtak meg legjobb állapotban a házak, s ezeket a legmódosabb telepesek szerezték meg. Az Úri utca házhelyeit - amelyeken szintén sok falmaradvány és boltív állt még - főleg katonatisztek és állami tisztviselők vették birtokukba. A vele párhuzamosan futó utcákat többnyire kézművesek: kovácsok, lakatosok, bognárok, szíjgyártók, asztalosok szabók, vargák, takácsok, mészárosok népesítették be. A mai Országház utcát akkor "Bäcken Gasse"-nak nevezték egy itteni pék után, aki - a 17-es szám alatt ma is álló - házának kapu-zárókövében egy péksütemény reliefjével jelezte foglalkozását.

RGY95046Az újjáépítés során a vár fő vonásaiban megőrizte a középkori település szerkezetét, az utcahálózat és a telekrajz csak kis mértékben módosult. A telkek száma 388-ról 290-re csökkent az összevonások következtében. Nagyobb változásnak számított a nyugati oldalon kialakított bástyasétány. Korábban a házsor mindenütt a várfal tetejére támaszkodott, az újjáépített Budán azonban csak a Halászbástya és a Vízivárosi kapu közötti szakaszon maradt meg ez a jellegzetesen középkori építési mód. Több helyen térré bővítették az utcák találkozását: ekkor keletkezett a Szentháromság tér és a Szent György tér. Megszüntettek több kis zsákutcát. A szerzetesrendek épületegyütteseinek kialakítása során számos kisebb telket vontak össze és középkori házmaradványokat bontottak le, hogy helyükön nagy kiterjedésű, a városképet is jelentős mértékben alakító templom- és kolostorépületeket emeljenek.

A várfalak és bástyák helyreállítását szintén sürgős feladatnak tekintették, s ez lényegében a középkori szerkezet megőrzésével ment végbe. Az erődítmény teljes újjáépítése évtizedekig eltartott, a legnagyobb rondellák esetében csak a 18. század közepén fejeződött be. Mivel a település megőrizte erődítés jellegét, számos katonai rendeltetésű épületet emeltek: kaszárnyákat, élelmiszerraktárt, fegyvertárat és katonai kórházat. Ilyenekkel városszerte lehetett találkozni, de leginkább a Szent György téren összpontosultak: itt állt a főőrség háza, a fegyvertár, az ágyútelep és több kaszárnya, majd 1786-tól a magyarországi főhadparancsnokság épülete.

A polgárvároshoz képest a királyi palota csak jelentős késéssel épült újjá. A csupaszon meredező falakat csak három évtized múltán bontották le, s az új palotakomplexum első épülete közel fél évszázaddal a felszabadulás után, 1735-re épült fel.

RGY95043A felszabadítás után az első feladatok közé tartozott a vízmű helyreállítása. Ez a Duna partján, a mai Fő utca elején állt; két ló által hajtott vízemelő szerkezetből állt, amelyből facsöveken jutott fel a tisztítatlan víz a Várba. A vízvezeték felső tartálya a Szent György téren állt, s ebből látták el a várost Duna-vízzel. Amíg ez nem működött, bőrzsákokban, lovakkal hordták a várba a vizet. Számos házban a pincebarlangokba vájt kútból is nyertek vizet a lakók. A többség azonban a Szentháromság téren, a Mátyás-templom és a Városháza között 1718-ban felállított közkútról hordta az egészséges ivóvizet, amelyet a szemközti Svábhegy Doktor-forrásától (ma Városkút) vezettek fel csöveken.

A romoknál is tovább őrizték a török uralom, illetve az ostrom emlékét Budán egyes helynevek és szokások. A mai Dísz teret még sokáig Pasa térnek nevezték a déli oldalán állt palota után, a Kapisztrán tér környéke neve pedig, ahol először bejutottak a várba a keresztény seregek "császári rés" volt. Ugyancsak a múltra utalt a Zsidó (ma Táncsics Mihály) utca neve, noha a felszabadulás után zsidók nem lakhattak a várban, csak rituális fürdőjük őrizte emléküket. Az 1770-es évekig tartottak a visszafoglalás emlékére szeptember 2-án körmenetet a budaiak. A Nagyboldogasszony-templomtól a "császári réshez" vonultak, ahol a szentbeszéd után a várbeli katonaság sortüze és az ágyúk elsütése tisztelgett a felszabadítók emléke előtt. Másnap gyászistentiszteleten imádkoztak az ostrom során elesett keresztények lelki üdvéért.

A város újraéledésének folyamatát több katasztrófa is megakasztotta, sőt átmenetileg visszavetette. 1691-ben például a Balkánról visszatérő katonaság pestisjárványt hurcolt be Budára, amely több éven át dühöngött. Ennek emlékére állították az első fogadalmi Szentháromság-oszlopot a Nagyboldogasszony-templom előtt 1706-ban, amelyről a teret ekkoriban Bei der Säulen (az oszlopnál) néven emlegették. 1723-ban a régi városok másik rémálma vált valósággá. Húsvét vasárnapján a Bécsi kapunál kigyulladt egy ház. A viharos szélben gyorsan tovaterjedő tűzvész egy óra alatt elpusztította a város nyugati részét, ahol szinte újra elölről kellett kezdeni az építkezést. A tűz következtében bekövetkezett lőporrobbanás több Szent György téri épület mellett a Fehérvári kaput is teljesen lerombolta.